Elhunyt Bud Spencer, a magyarok nagy kedvence

86 éves korában elhunyt Carlo Pedersoli vagy ahogyan a világ ismerte Bud Spencer.

 

1

Nápolyban született 1929 október 31-én. Édesanyja Rosa Fachetti Brescia-ból és édesapja Alessandro Pedersoli Nápolyból nevelték együtt. Fiatal korában több sportot is kipróbált azonban korai éveiben az úszásba szeretett leginkább bele.Tehetsége hamar kibontakozott. 1940-ben otthagyják Nápolyt. A család azonban 1947-ben ismét elkötözik, ezúttal Dél-Amerikába. Bud Spencer korábbi tanulmányait megszakítva a Brazil konzulátuson kezd dolgozni. Később a 40-es évek végén visszatér Olaszországba, és részt vesz a XV.olimpiai játékokon 1952 -ben Helszinkiben, 100m szabad úszásban.

1960-ban feleségül veszi a 15 évvel korábban megismert Maria Amatot. Eleinte nem érdeklődik a színészet iránt és több neki szánt szerepet is visszautasít. Két gyermeke születik egy fia és egy lánya két év különbséggel.

1967-ben Giuseppe Collizzi felajánl neki egy szerepet egy western filmben. Érdekessége a dolognak, hogy a próbán nem mindenkinek tetszett mivel nem volt szakálla és lovagolni sem tudott. Ettől függetlenül nem találtak a szerepre más olyan embert aki ilyen fizikummal rendelkezett. Ezen a forgatáson találkozott a fiatal színésszel Mario Girottival ismertebb nevén Terence Hillel. A film pedig amit együtt forgattak; Isten megbocsát..én nem.

A film sikeres lett. Ebben az időben kérték fel őket több szerepre is, ugyan akkor kérték tőlük, hogy változtassanak nevet mivel neveik túlságosan olaszosak a western filmekhez.Bud Spencer nevét Spencer Tracy és a Budweiser sör párosításából nyerte míg Terence Hill művésznevét egy összekészített listából választotta ki amelyen 20 kitalált név szerepelt.

Ettől kezdve elválaszthatatlanul barátok és munkatársak lettek. Számtalan filmet forgattak együtt és milliók kedvenceivé váltak szerte a világon.

Magyarországon nemzedékek nőttek fel és nőnek majd fel filmjeiken. Igazi példakép, ember és filmsztár volt ő a magyaroknak!

…” Nem félek a haláltól.Az életből senki nem kerül ki élve. Valaki azt mondta egyszer: a halál mindannyiunk végzete…”Futtetenne!

/Bud Spencer/

 

 

 

 

 

Cikk:Petwater

 

logo (1)

www.petwater.eu